Gotthy :: Gotthy - Csak 1 perc (Official Lyrics Video) - A DAL 2019

Gotthy

Gotthy törzsgyökeres veszprémi és gyerek kora óta foglalkozik a zenével. ’98-óta énekel, 7 évig klarinétozott, 9 évig táncolt és jelenleg zongorázni tanul. Számos dobogós versenyeket, illetve klub- és fesztiválkoncerteket tudhat maga mögött. Az egyik veszprémi zenekarnak, a TheCompany* LiveBand*-nek volt egyik alapítója és frontembere, akikkel 2015 február 22-én megjárták a Papp László Budapest Sportaréna nagyszínpadát is, ahol Arnold Schwarzenegger motiváló beszédje előtt léphetett színpadra. 2019-ben bemutatkozott A Dal élő műsorában, ahol bemutatta Kovács Norbert (SMiTHMUSiX) zeneszerzővel közösen írt “Csak 1 perc” című dalát. 2019 március 1-jén átvehette első elismerő, Pro-Arte díját Budapesten. A díjat minden évben olyan magyar művészek vehetik át, akik a megelőző években komoly sikereket értek el hazai - és nemzetközi szinten is. 2019-ben három fiatal énekes-zenész, Gájer Bálint, Lobó-Szalóky Lázár és Gotthard Ádám "Gotthy" részesült a díjban. 2020 óta Rácz Gergő zenekarának vokalistája és oszlopos tagja. Gergő nem rég megjelent „Céltábla” című videó klipjének gyártásvezetője volt. 2022 év elején két barátjával, Csejtei "BiM" Jánossal és Belovics "Belo" Attilával megalapították a „FIXOUND” lemezkiadót, melyben többek között ügyvezetői és menedzseri teendőit végzi.

Megtekintve: 167